Hétfőn találkoztunk a nyuszival, és "megkaptuk" tőle Lacika ajándékát, amit szerettünk volna neki

Egy triciklit.... Anyukámék és a mi nyuszink hozta.

Úgy gondoltuk a bolttól eltoljuk benne Lacikát az autóig, majd itthon eltesszük, és csak húsvétkor kapja meg. Na de ez nem jött össze. Ahogy ki akartuk venni Lacikát úgy elkezdett üvölteni, hogy muszáj volt sétálni még

Még a tescoba is azzal robogtunk be

Nagyon tetszik neki, végig azt mondogatta, hogy hííííí de tete

Olyan édes volt, és olyan jó volt látni rajta, hogy örül neki

Még itthon is végig azzal játszott, és még a mai napig is az a sláger

Akárhova megyünk vinni kell magunkkal

De nem baj, végülis ezért kapta....
Egyik nap Laciapával neki estünk a fiú neveknek, mert a lánynév az lesz, mint Lacikánál lett volna: Dorina.

Hát két nevet sikerült találni: Levente, Dominik. Laciapa 99 %-ba a Leventét választotta, nekem mind kettő tetszik. Bár eleinte jobban húzott a szívem a Dominikhoz, de még addig sok víz lefolyik a Dunán

És lehet nem is lesz szükség fiúnévre

Pár szó a terhességről: Nagyrészt múlóban vannak a rosszullétek, álomkór. De a pindurka nagyon megköveteli a reggelit, és imádja a joghurtot

A rendes reggelin, ebéden kívül szinte csak azt eszem, mert csak az csúszik le.A terhesség alatt ma hánytam reggel először

Ma mentem cukorterhelésre, így ugye nem ettem reggelit, Laciapa főzött anyukámnak kávét (ő vigyázott Lacikára), és a szagát nagyon nem bírom éh gyomorra, ha eszek már nem zavar

Így a szag felkeverte a gyomrom, és hát sikerült hányni

Visszatérve a cukorterhelésre.... hát Lacikánál sokkal jobban bírtam, most nagyon rossz volt a cukrosvíz (még citromlével is), és közben is elég rosszul voltam

És sajna azóta is liftezik, rendetlenkedik a gyomrom

De túléltem

A napjaink a héten apa nélkül telt, javarész egész nap dolgozott minden nap

De most már lesz megint "normális" munkahelye, így tudni fogjuk mikor kell dolgozni, és mikor nem, és általában ledolgozza majd a 8 óráját, és onnantól nem rángatja senki, mint most. Szóval egy műanyag fröccsöntő céghez megy ugyanúgy dolgozni, mint az előző munkahelye volt, csak jobb fizetéssel és feltételekkel, gépkezelő lesz és ismerettsége is van, mert a régi munkahelyéről 3-an is dolgoznak már ott

Hétfőn kezd

Lacika a napokban jó kisfiú volt, bár volt pár kiborító nap, ami hisztivel telt...de átvészeltük

Viszont sajnos tegnap este arra ébredt, hogy lázas (38,2 volt a láza)

Szegény remegett, biztos rázta a hideg

Adtam neki kúpot, és reggelig aludt láztalanul, vagyis csak kicsit volt meleg. De sajnos reggel 38,6 fokos lázzal kelt

De a Pandol levitte neki...és utána nem is volt láza, szépen elvolt anyuval, szóval már kezdtem megnyugodni, hogy "csak" a fogacskák miatt volt, mert a szemfogai nagyon bevannak dagadva, és a szájába van folyton a keze... De aztán mikor hazaértem a cukorterhelésről megint nagyon bágyadt és meleg volt 38,8 fok

Gyorsan adtam neki kúpot, és levittük anyuval a dr. nőhöz, a triciklivel vittem le, olyan édesen mosolygott. Kapott Ospamox antibiotikumot, meg c vtamint kell neki adni, sok folyadékot....végülis annyit mondott a dr nő. hogy elég piros a torka. Szerencsére az orra nem folyik, és nem is köhög...csak ez a láz dönti le nagyon

Nagyon bágyadt. Amiután hazaértünk a dr.nőtől oda is adtam Lacikának az első adag gyógyszert, főztem neki teát... evett egy kis rizses húst, aztán elaludt...a délután nagyrészét alvással töltötte/töltöttük. Laciapa is pihent mielőtt vissza ment 6-ra dolgozni, meg én is, mert nagyon korán keltem, és fárasztó volt a mai nap. 7 körül evett Lacika kakaót, majdnem egy cumisüveggel, szóval az étvágya sem romlott meg nagyon

Majd vissza aludt, 8 körül felkelt, megint nagyon meleg volt, már meg sem mértem a lázát

adtam neki kúpot, majd megfürdettem, hűtőfürdőt csináltam neki, bár nem olyan drasztikusan hűtőttem el a vízet, most alszik, de elég nyugtalanul

Remélem nem lesz borzalmas éjszakánk....