A rendezvénycsarnokba mentünk, ahol (azt hiszem) egészség nap volt. De volt játszóház (vagy inkább sarok) a gyerekeknek, meg bababörze. Mi végülis ez miatt mentünk
Lacikát ahogy levetkőztettem, már el is tűnt
Először jól megijedtem, hogy hova lett, de "csak" futkosott a többi gyerekkel, gyerek után
Annyira jól érezte magát, hogy nem is érdekelte, hogy én ott vagyok vagy sem
Futottam utána pár kört
, de végülis elég volt a szememmel követni, mivel rengeteg kis gyerek volt, mindenki figyelt rájuk (senki nem lökte fel őket), és nem volt olyan dolog amivel kárt tudtak volna magukba tenni
Csak futkosott, megsimizte a babákat, és egy kislányt (kb egy idősek lehettek) szájon puszilta
aztán futott tovább, a kislány meg csak nézett nagy szemekkel
Volt csúszda, ugráló, kisasztal székekkel...stb
Mindent kipróbáltunk
Olyan jó volt látni, hogy ilyen jól érezte magát, és pillanatok alatt felszabadult
Féltem, hogy félni fog a sok idegentől, de kellemesen csalódtam
Délután 1 körül jöttünk haza, majd ebéd, és egy nagy alvás
Laciapa este 6-kor jött haza, gyors elmentünk anyósomékhoz, meg sógornőmékhez virágot vinni nőnapra, vagyis csak Laci ugrott be mindenkihez
(Anyuméknál előtte nap voltunk, ő akkor kapta meg a virágot
)Aztán haza jöttünk, fürcsi, vacsi és alvás. Az éjszakánk nem a legjobban telt
Lacika sokszor felsírt, de nem tudom mi lehetett a baj

Lacika ma 13 hónapos
Most nem készül hófordulós bejegyzés, mert nem voltunk a védőnőnél méretni, és általában leírjuk ha fontos dolog történik a fejlődésbe
Reggel fél 9 körül keltünk. Majd megbeszéltük Laciapával, hogy elvisszük anyumékhoz Lacikát (vagyis az eredeti terv az volt, hogy én is ott maradok, mert Laciapa ma egész nap dolgozik
) De mivel nagyon el voltam maradva a házimunkával nem ártott volna egy nagytakarítás... Így felhívtam anyut, hogy vigyázna-e Lacikára?! A válasz természetesen igen volt.
Féltem egy kicsit, mert eddig még sehol nem lett ott hagyva még 10 percre sem. Ha valakire rá lett bízva, csak itthon....de anyumra bármikor nyugodt szívvel rábízom
Össze készítettem Lacika "batyuját", és indultunk, sietnünk kellett, hogy Laciapa ne késsen el. Amikor odaértünk, oda adtam anyunak a "batyut" meg Lacikát, aztán elvitte megmutatni neki a kutyust, még puszikát sem adtunk neki
, és jöttünk is haza, vagyis én haza, Laciapa meg dolgozni
Anyut egyből felhívtam amikor hazaértem, nem sírt értünk Lacika
Meg a nap folyamán is sokszor felhívtam
Rendesen evett Lacika tízórait, és ebédet is, aludt több mint más fél órát, sokat hintázott, sétáltak
És bent is szépen eljátszott, még csak nem is nyöszörgött egész nap
Én meg közbe itthon, kimostam 3 adag ruhát, és megcsináltam a nagytaarítást az egész lakásban, el is fáradtam a végére
Lacikáért este fél 7 körül mentünk, mert Laciapa akkor tudott meglépni 10 percre a munkahelyről
Lacika meglepődött, végülis nem is csodálom, mert úgy támadtam le
Aztán odajött az ölembe, és vissza anyukám ölébe
Mondtam is neki, hogy jó akkor anya elmegy haza, te meg maradj itt a mamával
Na akkor már jött az ölembe, puszilgatott szeretgetett, és el sem engedett
Laciapát is megszeretgette és ő is kapott puszit természetesen
Itthon még kicsit szeretgettük egymást (bepótoltuk az egész napit
), aztán megfürdettem Lacikát, adtam neki tejcit, és el is aludt vele
Így ma nem sokat voltunk együtt
De néha kell mind kettőnknek
1. kép: Ropi evés közben

2. kép: Noémi az ugrálónál

3.-4. kép: "szemlélődés"

5. kép: Ugrálónál

6. kép: Csúszdázás közben





3 megjegyzés:
Ügyesek voltatok mindketten!
Gratula a nagy hódításhos, így kell egy kispasinak csinálni!
Pussz: Kata, csombinik
Azért Anyud jól bírja ezt a futkosásos, nagytakarítós tempót:),,,az enyém állítólag 12 hetes terhesen csak aludt:)))
Utólag is boldog hófordulót!
Pusssz
Valahogy anya is így van,bármikor rábízna a mamira de akkor nyugodt igazán ha ott vagyok vele:D
Mond meg anyudnak hogy csak csínnyán azokkal a nagytakarításokkal!!!Vigyázzon magára!!!
Megjegyzés küldése